A
Sisi-szobornál azért dobbant meg a szívem, mert az ehető virágos kutatásaim
elvezettek Erzsébet királynéhoz, és remekül össze tudtam kötni a kettőt – az
ibolya volt az elsődleges kapcsolódási pont. A többi pedig aztán adta magát: a
Gödöllői Királyi Kastély, a Sisi kutató Káli-Rozmis Barbara, Sisi ruháinak
felelevenítője, Czédly Mónika, a Sisi helyek felfedezése, és virágainak
bemutatása… és persze a szobrok.
Tehát
egyszerre itt volt a történet: Konkoly Thege nagyapám nagymamája, dr. Fodor
Kálmánné, született Berchtold Jozefin grófnő, aki a pöstyéni híres gyógyfürdő
főorvosának, Fodor Kálmánnak felesége állíttatta a szobrot. ( Fodor Kálmán
nevéhez kötődik a balneoterápia kifejlesztése. Korabeli hiteles forrás szerint:
„… régi nemessége épségben tartása mellett - a mankóbüki előnév adományozására
tettek javaslatot Fodor Kálmán, Pöstyén fürdőigazgató-főorvosa, országgyűlési
képviselő részére.”) S miközben erről
kutakodtam, egyszerre egy fotó mutatta Berchtold Jozefint – a monitoromon és a
falon egyaránt. Olyan szép kép, évek óta dédelgettem, mióta Laci
lomtalanításából hozzám került, s most értelmet nyert: ő az a szép vintage
képkeretben! Nem véletlenül néz le reánk nap mint nap.
A
szoborról - amely ma Pöstyénben a Kúpelnyy Ostrow oldalában, talapzat nélkül látható.
(A Monarchia szétesése után a legtöbb Sisi szobrot eltávolították, sokat
megrongáltak, ez is hasonló sorsra jutott, de később helyreállították, és ugyan
nem az eredeti helyen, de látható.)- a
Vasárnapi újság így írt:
ERZSÉBET-SZOBOR
PÖSTYÉN FÜRDŐN.
A pöstyéni fürdő szép parkjában is nem sokára szobor hirdeti már ama meghatóan belső ragaszkodást, szeretetet, mellyel boldogult Erzsébet királyné iránt az egész nemzet viseltetett s a kinek emlékét oly híven őrzi szíve mélyében.
A szép eszmét egy évvel ezelőtt az ottani fürdőorvosnak, dr. Fodor Kálmánnak neje, szül. Berchthold grófnő pendítette meg s annak megvalósítása körűl is első sorban ő buzgólkodott.
Most már a szobor gipsz-modellje elkészült s bemutatása közelebb, ünnepéllyel egybekötve ment végbe, melyen szép számú lelkes közönség vett részt, közte Erdődy Imréné grófnő, — a kinek fölvétele után képünk is készült, -— továbbá az ő leánya, aztán Oberndorff grófnő, Fekete báróné és leányai, Van der Hoeven bárónő, stb, kik a rendező-bizottsággal az ünnepély sikerére buzgón közreműködtek.
A szobrot Jankovics Gyula jeles művészünk mintázta s a dicsőült királynét azon ruházatban tünteti fel, melyet a koronázáskor viselt volt.'
Forrás: Vasárnapi Újság 1901/29 (kozterkep.hu)

ERZSÉBET
KIRÁLYNÉ SZOBRA PÖSTYÉNBEN.
Az Erzsébet királyné iránt érzett kegyelet legújabban a kies Pöstyén fürdőben állított emléket, fehér márvány mellszobrot. A természetet annyira szerető királyné szobra e hó 10-ike óta ott áll a fürdő parkjában, százados hársfák között. A márvány mellszobor egyik legjobb fiatal szobrászunk, Jankovics Gyula műve, ki a budapesti eskütéri

híd budai fejéhez a
Gellért-szobrot is
készítette.
![]() |
Az eskütéri Erzsébet szobor ma a Döbrentei téren áll. |
A királynét ifjabb éveiből tünteti föl, az 1867-iki koronázásból
emlékezetes képei után, magyaros ruhájában, diadémmel fején, lehulló fátyollal.
A sötét háttérből szépen kiválik a szobor s a természetadta környezet hangulata
egészíti ki hatását. Nem régiben kápolna állt itt, de leromboltatván 1899-ben,
ott találtak legalkalmasabb helyet a szobornak. Közadakozásból emelték a
szobrot. A szoborbizottság elnökségében egész buzgósággal fáradozott dr.Fodor
Kálmánné, szül. Berchthold Jozefin grófnő.
A leleplezés aug. 10-én, napsugaras, szép időben, a fürdővendégek és a környék nagy részvételével ment végbe. A gödöllői Erzsébet szobor női szoborbizottsága is képviseltette magát gróf Ráday Gedeonné vezetése mellett. A szoborbizottság vendégszeretőleg gondoskodott a küldöttségek fogadásáról. Istentisztelettel kezdődött az ünnepély, mind a kath. kápolnában, mind a protestáns imaházban. Aztán a parkba vonult az ünneplő gyülekezet, melyben ott voltak többek közt Kramolin Viktor nyitrai főispán, Markhót Gyula alispán, gróf Grevenitz lovassági tábornok, Kittenberger esztergomi kanonok. A Szózat eléneklése után Praznovszky József plébános hazafias szellemű beszédet mondott, miközben lehullott a lepel a márványszoborról. Gróf Erdődy Ferencz nevében Terstyánszki Lajos jószágigazgató átvette a szobrot, melyre Könyves- Tóth Kálmán debreczeni lelkész a magyar fürdővendégek, dr. Alexander Bernát a Tudományos Akadémia, dr. Rauh königsbergi ügyvéd a németországi fürdővendégek, Fodorné Berchthold grófnő a szoborbizottság es Semsey Mariska, az Operaház tagja a magyar nők koszorúját tette le a szobor talapzatára.
Délben lakoma volt, este pedig díszelőadás a nyári színházban Semsey Mariska közreműködésével. A színházi előadás után diszmenetben Mátyás király vadász - felvonulását mutatták be a fürdővendégek közreműködésével. A menetet Pécsi Kálmán, a Vígszínház rendezője rendezte. Végül Velencze Pöstyénben czímű látványosság, virágcsata és tűzijáték rekesztette be az ünnepet. Számos üdvözlő távirat érkezett dr. Fodor Kálmánné elnökhöz. Gr. Ihar Ede, a király főhadsegédének táviratán kívül, melyet a király meghagyásából küldött, táviratot küldtek Wlassics Gyula és Darányi Ignácz miniszterek, a gödöllői és a bécsi Erzsébet-szobor bizottság, valamint számos közintézet és testület.'
Forrás: Vasárnapi Újság 1902/33. (kozterkep.hu)

Ez
a felfedezés ad még több inspirációt okot arra, hogy magam is Erzsébet királyné
emlékének ápolója legyek, és lehetőségeimhez mérten „jótékonykodjak”. (nem
véletlen az idézőjel, ha ismersz, tudod, miért.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése