Januárban,
egy Gregersenekről szóló előadásom kapcsán újra felelevenítettem magamban a
Gregersen-sztorit. Ezt megírta Nyáry Krisztián is nagyon frappáns történetben, a „Világraszóló magyarok” című kötetében. Az ő forrása Gönczi Ambrus
disszertációja – ez utóbbi Mamcsinak köszönheti a sok-sok adatot és emléket.
Meg is említi minden művében.
Nos,
én is ezekből szemezgettem az előadáshoz konkrét adatokat, a személyes pedig
az, amit még anno Mamcsi mesélt nekem. Hamarosan én is megírom a
Gregersen-sztorit a saját olvasatomban, kiegészítve sok-sok érdekes földrajzi,
irodalmi és gasztronómiai információval.
 |
| Helga néni, Mamcsi, Astrid néni |
Tanulj,
mert amit tudsz, azt nem veheti el tőled senki – mondta többször is nagyanyám, Mamcsi,
aki bölcs volt, okos, igazi úriasszony. Ő csak tudhatta ezt, hiszen testvérével
együtt jómódú családban éltek, neves iskolákba járatták őket szüleik, hogy
aztán a messzi Nyírségbe kitelepítve hasznát vehessék tudásuknak. Csodáltam,
amint mesélte, hófehér hajjal, mosolygó szemmel: milyen jó is volt ott, annál a
kedves parasztcsaládnál, akik szintén okosak voltak, s megörültek a több
nyelven beszélő, művelt fiatal lánynak: rövidesen egész kis tanyasi iskolát
rendezett be, ahol sok kis nebulót oktatott olvasásra, irodalomra, etikettre és
nyelvekre. Micsoda hit és erő kellett ezekhez az embert próbáló időkhöz!
Olyan
volt ott, mint egy nyaralás – így mesélt róla nekem. Én meg azon gondolkodtam,
hogy talán az idő szépítette meg az emlékeket? Hiszen alig 30 éves volt, amikor
egy szép napon csöngettek az ajtón, és az édesanyjával, Astrid nénivel együtt
kitelepítették őket. Testvérét, Palit „elfelejtették”, mert éppen nem volt
otthon… két év elteltével könnyítettek, és közelebb költözhettek a fővároshoz:
Gödöllőn kaptak menedéket barátoknál, de Budapestre még akkor sem léphettek be.
És mivel „kitelepített” volt, így álláshoz sem juthatott évekig. Magán
nyelvórákat adott otthon, hat nyelven beszélt – a német nyelvtan el nem váló
igekötőit nekem is ő verte a fejembe. (Fel tudod sorolni őket? :-) )
Miért
jutott eszembe ez a történet éppen, most, 2020. márciusában? Nehéz időket
élünk, és nem tudjuk, mi vár ránk. Fiatalok, akik most vagytok
majdnem/nagyjából 30 évesek, lássátok, a világ úgy van kitalálva, hogy minden
időben, mindenkinek dob valami nehézséget. Emberek vagyunk, és tudnunk kell
megoldanunk, helyt állni nehézségben is, emberségesen, alázattal,
önfegyelemmel, szeretettel.
P.S.
be-er-ge-mis-emp-ent-ver-zer
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése