2024. április 17. Gregersen 200 megemlékezés

 

Ezen a napon 200 éve, hogy megszületett Gregersen Gudbrand. A Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Örökség Intézet megemlékezést szervezett ezen alkalomból. Itt hangzott el ünnepi beszédem.

Amikor kislány voltam, ott üldögéltem Astrid néni, Gregersen Astrid, a dédnagyanyám ágya szélén, hallgattam a történeteit. Kuporogtam a pokrócon és nem győztem betelni a mesékkel. Mesék voltak ezek nekem, csodaszép mesék, amelyek kirajzoltak szemeim előtt egy színes világot. Elképzeltem a szobi kertet a kerekes kúttal, árnyat adó hársfákkal, ahol hatalmas fogadást adtak a Bécs-Budapest vasútvonal avatása alkalmával. A nagy házat, ahol tucatnyi gyerek sürgött-forgott, mostak, takarítottak, segítettek a főzésben. A mesebeli nagymamát, Alojzia asszonyt, aki nap-mint nap összegyűjtötte a kertben letört, lehullott gallyakat gyújtósnak a kötényébe. Elképzeltem a nagyszakállú nagypapát, aki minden karácsonykor verset szavalt a családnak. Szívén viselte a szegények sorsát, rendszeresen adott enni a nincsteleneknek, a háború idején kenyérosztást szervezett.

 

Elképzeltem a nyári piknikeket a dunai zátonyon, ahová csónakkal evezett be az egész család. A folyón hatalmas hajók indultak nap mint nap útnak Bécs felé, dunakanyari málnával, ribizlivel megrakva, azoknak integetett mindenki. Egyszer még az újság is írt arról, hogy egy törött szárnyú gólyát a szobi Gregersen-házban gyógyítottak meg.

 

 

 

Astrid néni mesélte azt is, hogy rendszeresen olvasott fel nagypapájának, Gregesen Gudbrandnak, és hogy milyen pompás bálokat adtak a Lónyay utcai házban, ahol Lotz Károly csodás freskója ékesítette a szalon mennyezetét, Norvégiából hozott vörösfenyőből faragták a falburkolatot. (Egy hete volt lehetőségem életemben először megtekinteni a Lónyai utcai Gregersen-palotát belülről, és azóta új megvilágításba kerültek a történetek, látva a lépcsőket, ami őrzik a lábnyomokat, a gyönyörű ablakokat, ajtókat, a vakolatdíszeket, a nagy szalont, a bálok és a fogadások helyszínét.)

Kislány voltam még, nem tudtam, hogy Astrid néni nem a vér szerinti rokonom, a háború megtépázta a családunkat. De abban nőttem fel, hogy a dédunokája vagyok. A kötelék, ami az igaz családot összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet és az abban lelt öröm.

 

Később a nagymamámtól tudtam meg az igaz történet apró részleteit Gregersen Gudbrandról, és tőle örököltem meg egy nagy doboznyi tárgyi emléket. Magam őrzöm most már Gregresen Astrid és Helga, Gregersen Gudbrand két unokájának kézzel írt recepteskönyveit. Mesélnek nekem ezek az aranyszélű lapok. Az étel emlékezik, mert a nemzet és a családtörténet a nyelvében és a szívében él. De ugyanúgy a hasában is él, a fazekakban, az ibrikekben és a tepsikben, ahogy azt Márai Sándor is írta, a receptekben él tovább a család történelme is.

Mesélnek a receptek a fiumei nyárról, amikor a Gregersen építővállalat a kikötőt építette: az Ábrándos fiumei holdvilág sütemény és a Fiumei őzláb torta. A Tejföl-koch és a Budai puding Szobon kerültek sokszor az asztalra. Az Áfonyalikőr és a Flora-torta, a Gregersen-féle édes pogácsa a norvég nyarat idézik. A szekrényemben van egy ma már 106 éves befőtt, amelyet a felirat szerint Gregersen Astrid rakott el menyasszony korában.

 

 

A sokszor hallott történetek mind itt élnek bennem. Amikor elhajtok a Kerepesi úton hajnalban, látom a pályaudvar fölé szelíden boruló párát, és tudom, mennyi hatalmas, a Kárpátokból érkezett vörösfenyő tartja biztosan az alapját. Milyen boldog lett volna a nagyanyám, ha megérte volna, hogy köröndöt neveznek el Gregersen Gudbrandról a Nemzeti Színház előtt, ha olvashatta volna Nyáry Krisztián Merész magyarok című könyvében a Gregersenről szóló fejezetet.

Igen, magyar volt ő, Gregersen Gudbrand. Egyszerre norvég paraszt és magyar nemes, ma talán multinacionális nagyvállalkozónak neveznénk. A Gregersenek szellemi öröksége épített emlékekben él tovább hazánk területén, és a határainkon túl. Gregersen Gudbrand életútja nemcsak az utódok, de a ma embere számára is példaértékű: egyszerre szolgálta szülő- és választott hazáját, elősegítette a két ország közötti kapcsolatokat, becsülettel és tisztességgel dolgozott egészen halála napjáig.

Amikor 1879-ben Szegedet elöntötte a nagy tiszai árvíz, a Gregersen építővállalat oroszlánrészt vállalt az újjáépítésben. Maga Gregersen Gudbrand 150 családnak épített új otthont saját költségén. Aki az úr kegyelméből jómódban éli mindennapjait, kötelessége segíteni a rászorulókon, ez volt a hitvallása.

Örülök, hogy én még hallhattam Gregersen Gudbrand életéről első kézből, olyanoktól, akik személyesen is találkozhattak vele, akik életében meghatározó volt. Életét, munkásságát a gyermekeim, a körülöttem lévő fiatalok elé is példaként állítom, és arra törekszem, hogy ne menjen feledésbe a tisztesség, a becsület, és az igaz családot összefűző tisztelet. Igyekszem ezt a szellemi örökséget éltetni és továbbadni a következő nemzedéknek, a magam szerény eszközeivel, az ízek életre keltésével is – hiszen az étel emlékezik, a receptekben ott a történelem.

Halmos Monika

 

 

Húsvétról

Mi fán terem a húsvét?

Erről beszélgettünk, és úgy gondoltam, 2020. valószínűleg sokáig emlékezetes tavaszán, hogy összeszedem a húsvét tudnivalóit.

Hasonlóan a legtöbb nagy ünnepünkhöz, ez is ősi pogány ünnepre épül, tavaszköszöntő ünnep volt, majd a zsidók pészah ünnepe. Ebből nőtt ki aztán a katolikus egyház legnagyobb ünnepe. A mai húsvét ezeknek az elemeknek keveredése – mindenki hozzáad-elvesz belőle, marad, ami marad.

Az időpontját a hold járásához kötötték, a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni vasárnap – láttátok, milyen szép volt a hold a hét elején, együtt mosolyogtak ránk a Vénusszal? Ezért mozgó ünnep, amit megelőz a 40 napos böjt – felkészülés az ünnepre. Szokás a tavaszi nagytakarítást úgy időzíteni, hogy húsvétra ragyogjon a lakás, az ünnepet lélekben és a külsőségekben is megújulva várjuk.

Nagycsütörtökön volt a bibliai utolsó vacsora. Ezen a napon sokhelyütt zöldet esznek – spenótfőzeléket, csalánfőzeléket, sóskamártást, német nyelvterületen Gründonnerstagsuppe-t.  Gyerekkorunkban spenót volt szokásban.

Nagypéntek a legnagyobb böjtös nap, ilyenkor illő tartózkodni mindenféle élvezettől, nem mulatozunk, nem habzsolunk, nem eszünk húst, rendszerint hal a menü, vagy böjtös leves. Nagyszombat hagyományosan a tojáscifrázás ideje. A tojásokat természetes módon festhetjük vörös- és lilahagymahéjjal, lilakáposztával, curryvel, csalánnal. Írókával szép mintákat festhetünk rá, vagy apró kis gazlevelekkel díszíthetjük - vagy ragaszthatunk rá matricát, és kész. 

Ilyenkor kell sonkát főzni, kalácsot sütni. A feltámadási körmenet után kerül sor a húsvéti vacsorára, abbéli örömünkre, hogy megtörtént a feltámadás – húsvét nem Jézus halálának az ünnepe, hanem a feltámadásáé!  Sonka, torma, saláta, tojás, bor, kalács, különféle sütemények, ezek a hagyományos ételek. Az asztalra kerül a szentelt barka, amit a húsvétot megelőző vasárnapon, Virágvasárnapon szentelnek a templomban.

Húsvét vasárnap ünnepnap, ilyenkor bárány a hagyományos étel. Ma a legtöbben kirándulnak ezen a napon, régebben családlátogatással, családi ebédekkel telt.

Húsvét hétfő a pogány szokást őrzi, amit a lányok legtöbbször gyűlölnek, a fiúk szeretik (általában).  Aki meglocsolja a lányokat, asszonyokat, akár kölnivel, akár szódásüveggel, vagy vederrel az udvaron, az jelképesen jó egészséget kíván, ezért pedig bajtól óvó hímestojás jár köszönetképpen – vagy egy-két feles, vagy pénz, és jó alkalom arra, hogy együnk-igyunk, találkozzunk. Szóval, van, aki gyűlöli, és inkább kirándulni megy, van, aki pedig örömmel süt-főz, hogy kedvére tegyen a látogatóknak – pogácsák, sonka, kalács, tojás, sütemények kerülnek a kínáló palettára, és főként alkoholos italok.

A húsvéthoz kötődik majd pünkösd is – de erről legyen szó máskor. Bízom benne, hogy ez a rövid áttekintés megválaszolja a kérdéseiteket. Az pedig a jövő kérdése, vajon a megváltozott világrend hogyan alakítja tovább ezt az ünnepet? Hiszen az évszázadok alatt folyamatosan változott, ma is más városban és falun, családonként… milyen elemek kopnak ki, milyen szokásokkal fog bővülni… gondolok olyanra is, mint egy locsolóvers: 

szabad-e locsolni? 

2020-ban: Szabad e-locsolni?

A berzselt vagy levélrátétes tojás készítése közkívánatra
Válassz apró kis leveleket - ne legyenek 2 cm-nél nagyobbak, de inkább kisebb, cakkos, szeldelt vagy fűrészes szélűek - leginkább kora tavasszal a gyomnövények közt vannak ilyenek. A konyhában kéznél levők közül a petrezselyem apróbb levelei jöhetnek csak számításba. A növényeket hagyd elhervadni, aztán tedd megnedvesítve a tojásokra, szép csinosan. Egy darab nylonharisnyával vagy gézzel szorítsd rá erősen, hogy szépen simuljon, és kösd meg szorosan madzaggal. Ehhez elsőre lehet, hogy 4 kézre van szükség. De később rájössz, hogy egyszerű. Ha így előkészítetted, akkor szedd elő a hetek óta összegyűjtögetett hagymahéjat - vörös- lilahagymahéj, minél több, annál erősebb lesz a színe. Hagymahéjjal bélelt lábosba rakosgasd a tojásokat a héjjal szépen rétegezve, majd annyi vízzel töltsd fel, amennyi ellepi. Szép lassan forrald fel, majd finoman gyöngyözve 15 percig főzd. Fedő alatt hagyd kihűlni. Aztán szépen csomagold ki, és friss fűvel bélelt kosárba rakd.
Ez teljesen egyszerű, környezetbarát. Nem kell hozzá venni semmit, mert hagymahéj, lyukas harisnya meg gaz mindig keletkezik. Vagy van.
 #zerowaste, ahogy ti mondjátok.
És: ha a tojás mégis megrepedne, akkor csomagold ki, repeszd meg még jobban, és tedd céklalébe - akár egyenesen az ecetes céklába pár órára. Utána pucold meg, és gyönyörű lila-márványos tojásod lesz, mintha csak direkt így tervezted volna!
És még: legyen kéznél alkoholos filctoll! Mert ha mégsem sikerült szépen elrendezni a leveleket, vagy nem lett eléggé rászorítva, akkor szép rajzolt motívumokkal vagy szívhez szóló húsvéti üdvözlettel lehet orvosolni - mintha direkt így tervezted volna.
Lehet más színűt is készíteni, de az már kicsit bonyolultabb: haladók lilakáposztával, curryvel, csalánnal, különféle fakérgekkel....

Nem, nem, soha

A dédnagyapámnak, Bihary Károlynak hatalmas íróasztala volt. Noha soha nem láttam őt írni az asztalnál, igen tetszett a méltóságteljes karosszék, a nagy asztali lámpa, a bőrborítású mappa. Soha nem nyúltunk hozzá – nem mondta senki, hogy nem szabad, de éreztünk, hogy az tiszteletteljes felségterület. Az asztal sarkán áll egy kisebb fém oroszlán márványtalpon – sokszor el-elnézegettem kunkorodó farkát, szerettem volna megsimogatni, de nem volt soha merszem hozzá. Mellette volt egy féltenyérnyi márványdarab, amin betűk és egy cakkos szélű alakzat rajzolódott ki valamilyen fémből. 

Elrejtett papírlap...

Alig lehettem magasabb, mint az asztal, a szélébe kapaszkodva kukucskáltam: vajon mi lehet? Elmúlt még néhány nyár, magasabbra nőttem, jobban láttam azt a kis márványdarabot, és már a betűk sem voltak ismeretlenek.

 Nem! Nem! Soha!

Kibetűztem ezt az értelmetlenséget. Néztem a furcsa, lapos alakzatot – hát azzal sem tudtam mit kezdeni. Azon a nyáron minden délutáni szieszta idején belopóztam csöndben, és néztem ezt a valamit, hátha felfedi titkát. Mert biztosan titok volt – nem is mertem megkérdezni, ugyan mi ez. (1970 körül jártunk akkor…)

Bal oldalon: dédnagyapám katonaként, 1917.

Jóval később kezembe került egy régi térkép – mindig szerettem térképeket nézegetni. A Nagy Magyarország térképe volt, és egyszerre bevillant: mintha ezt a formát, a határ alkotta girbegurba vonalat mintha láttam volna már valahol… napokba telt, mire eszembe jutott.  A márványlap a dédapám íróasztalán! És legközelebb megszemléltem jobban. Apám kérdéseimre megint kitérő válaszokat adott, és valójában a dolgok értelmét csak jóval később, a rendszerváltás után, felnőtt fejjel értettem meg.

Soha nem beszéltek róla, pedig Trianon is hozzájárult ahhoz, hogy a család szétszakadjon. Dr. Bihary Károly, az üknagyapám Beregszászról származott, később Budapesti Állami Siketnéma Intézet tanára, majd egy hasonló váci intézmény igazgatója lett. A Halmos család egyik ága Zólyom környékéről származott, a Szoók anyai ágon és a Palikék Nagyszebenből. És akkor nem is beszéltem a kiterjedtebb családi kapcsolatoktól, a pöstényi Konkoly-Thegékről, az ipolysági Berkó-ágról, és a Gregersen Építővállalatról, melynek hanyatlása éppen Trianonnal kezdődött, hiszen munkáikat az egész Nagy Magyarország területén végezték, és az alapanyaghoz, a jó minőségű faáruhoz a Kárpátokban lehetett hozzájutni…

1918. balról az 5. Bihary Károly

A hallgatás évei elhalványítottak sok-sok emléket, eltűnt a süllyesztőbe temérdek olyan apró kis szál, amely a gyökereinknek része volt. Eltépett hajszálgyökere.